Szaisztok! Itt a következő rész, tudom, elég későn, de nem volt időm. Ezért is lett ilyen rövid. Tudom mindig csak kifogás, kifogás hátán, tényleg nagyon sajnálom! Jó olvasást! :)
-Nem tudom mit mondhatnék.. - Alice megölelt, és segített felállni.
- Én meg inkább már nem is mondok semmit.- szipogtam.- Liam egy idegbeteg állat..
-Menjetek el egy párkapcsolat terápiára.- Huhh.. ennél jobb ötletet nem is találhatott volna ki.
-Persze.. Megkérdezik: -Hogy hívnak titeket? -Liam és Leyla Payne. -Már összeházasodtak? -Nem, csak véletlen ugyanaz a nevünk, és hasonlítunk egymásra.
- Jól van na. De.. most hogy mondod, nem a legjobb ötlet..
Kopogtak az ajtón.
-Ki az?- kiabált ki helyettem Alice.
-Én vagyok.- na de ki az az én? Mindegy, a hangját akkor is felismertem..- Liam.
Nem szóltam semmit, felálltam és az ajtó felé indultam.
-Leyla. Ha nem akarod, ne nyisd ki.- mondta a barátnőm, de már késő volt. Liam álldogált előttem. és nézett gyönyörű barna szemeivel. Olyan ellenállhatatlan volt.. Ez a baj velem, nincs bennem önuralom, nem tudok neki ellenállni, csak kísért és kísért, és én semmi ellenkezés nélkül vetem magam a karjaiba.
Nem szólalt meg. Én sem. Vajon minek jött? Azért, hogy szótlanul lessen ki a fejéből? Olyat egyedül is tud csinálni, csak éppen én nem vagyok ott.
-Ley. Beszélnünk kell.- végre kinyitotta a száját.
-Miről is?
-Tudod te. Gyere. Kérlek.
Egy pillanatig haboztam, majd követtem a szobájába, ahol az előbb még ordibált velem. De most nyugodtabbnak tűnt. Leültem az ágyával szemben lévő székre, ő pedig az ágyra.
-Igen?- sietettem mondanivalóját.
-Először is.. Ne haragudj. Nagyon sajnálom, nem akartalak bántani.
-De megtetted!
-De nem akartam. Mert szeretlek! Mindennél jobban, és csak meg akarlak védeni.
-Mitől?- Nialltől? Ez jó vicc..
-Anyától.
-Mostanában nem is hívogatott.
-Te csak azt hiszed. Nekem minden egyes órában fenyegető sms-eket ír, e-mailt, ja meg hívogat. Azt mondja hogy el fog téged rabolni.
-Aha.. Szerinted majd elrabol, elvisz a világ legeldugottabb részére, épít egy tornyot, és én leszek aranyhaj?! Te ezt el is hiszed?
-Leyla, fejezd be. Nem viccelek. Tőle kitelik, hogy elvisz, és bezár valahová. Csak idő kérdése, hogy megtudja a pontos címünket.. London egy város, nem egy nagy ország, hogy bármely pontján elbújhassunk. Ő csak ebben a negyedben keres minket, és bármikor megtalálhat.
-Értem.. És ezt miért nem mondtad eddig?
-Mert nem akartalak megijeszteni.- Hát most sikerült.
-Remek..
-Félsz?
-Nem.- vágtam rá.
-De tudom, hogy félsz.
-Nem!!
-De igen!- hogy lehet valaki ilyen makacs?!
-Jó rendben. Félek.. De csak egy kicsit.
-Tudtam..- vágott elégedett fejet.
Karba tettem a kezem, és sértődötten néztem.
-Ugye megbocsájtasz?- lépett oda hozzám.
-Öhh.. - sóhajtottam.- Talán.
-Ez nem túl bő.
-Jobb ha egyenlőre ennyiben maradunk.- Felálltam, majd ki akartam menni, de megfogta a kezem. Kicsit hátrébb léptem, eszembe jutott, hogy az előbb hogy szorította a kezem..
-Ne haragudj. Szeretlek.- megcsókolt. Visszacsókoltam. El is felejtettem, hogy az előbb még vadállatként viselkedett velem.
-Jól van Liam, most engedj el..- húzódtam el, majd elhagytam a szobáját.
-Akkor, megbocsájtasz?
-Nem tudom.- Otthagytam.
Egy kis friss levegőre lenne szükségem. Jót tenne ha kiszellőztetném a fejemet, elmennék sétálni, egyedül. Bementem a szobámba, felöltöztem.
-Hová mész?- érdeklődött Alice.
-Jobb ha sétálok egy kicsit.
-Értem.. Akkor ha van kedved, elkísérhetsz a buszmegállóig. Ideje haza mennem, már nagyon álmos vagyok..
-Végül is, már reggel hét óra van, ideje lett volna már lefeküdnünk.- Egész éjszaka nem aludtunk, de én valahogy nem is éreztem magam fáradtnak. Alice annál inkább, mert úgy nézett ki, mint valami holdkóros. Nem mindenki bírja az éjszakázást, de én úgy voltam vele, ha már nem aludtam, nappal nem fekszek le, mert este megint nem fogok majd tudni aludni.
Miután Ali összepakolta a cuccát elindultunk. Úgy osontam ki a házból, hogy Liam nehogy észrevegyen, különben még levág nekem egy hisztit, hogy hova akarok én menni, mikor életveszélyben vagyok. De én nem akarok egész nap bent ülni, csak azért, mert az anyám egy pszichopata, aki képes lenne megölni.
A buszmegállóban elbúcsúzkodtunk, megvártam, amíg Alice felszáll, majd elindultam valamerre. Nem tudtam merre akarok menni, csak mentem. Kis idő után, már a parkban sétálgattam. Nem nagyon lehetett leülni, szokás szerint az összes pad vizes volt, az esőtől. Fázni kezdtem, és éhes is voltam. Úgy döntöttem, bemegyek a bevásárlóközpontba, és veszek valami kaját. Csak egy baj van. A pénztárcám otthon maradt. Nem is én lennék, ha egyszer bármit is, amire szükségem lehet magammal vinném.
Keresgélni kezdtem a táskámban, a zsebeimben, egy kis kiszóródott apró után. Találtam pár fontot, egy kávéra biztos elég lesz.
Megindultam a bolt melletti kis internet kávézó felé, végig olyan volt, mintha jönnének mögöttem, de egy árva lélek sem volt az utcán. Bent sem volt senki, rendeltem, majd leültem az egyik géphez. Nagyon fura érzésem van. Körülnéztem, senkit sem láttam, de mégis olyan volt mintha valaki figyelne. Liam már teljesen tele beszélte a fejem. Kicsit tényleg félek anyámtól, de egyel talán nem vagyok benne biztos, hogy tényleg utánam jön.
-Köszönöm.- vettem ez a forró csészét, majd kifizettem.
Egyre sűrűbben kaptam fel a fejem, de soha nem láttam senkit. Az eső szakadni kezdett odakint, így csak egy alakot láttam elsuhanni a kávézó előtt. A szívem hevesen dobogni kezdett, magamban imádkoztam, hogy ne jöjjön be az a valaki, és ne az anyám legyen az. Ráadásul pont háttal ültem az ajtónak, így hátra se mertem nézni, bejött-e az az alak..
Valaki megfogta a vállam....
